Műkincsvadászok
Műkincsvadászok
12Closed Captions
20141 óra 59 perc
drámatörténelmi

A II. világháború közepette Roosevelt elnök megbíz egy pár művészeti szakértőből álló csapatot, hogy vonuljanak az európai hadszíntérre, és védjék meg a történelmileg fontos épületeket és műemlékeket, valamint kutassák fel a nácik által elrabolt felbecsülhetetlen értékű műkincseket. Megkezdődik a versenyfutás az idővel: a csapat kastélyokban és bányákban kutat műtárgyak után, miközben a nácik megpróbálnak elpusztítani mindent, ami csak az útjukba kerül.


Műkincsvadászok

A Műkincsvadászok című akció-dráma a történelem legnagyobb kincskeresésének igaz történetén alapszik, és hét öregedő, nem éppen formában lévő múzeumigazgató, művész, építész, kurátor és művészettörténész útját mutatja be, akiket a II. világháború frontvonalába küldtek, hogy megmentsék a világ műremekeit a nácik elől, és visszajuttassák őket jogos tulajdonosaiknak. Mivel a műtárgyak az ellenséges vonalak mögött vannak, hogyan is remélhetnék, hogy sikerrel járnak? Megkezdődik a versenyfutás az idővel, mely során megpróbálják megakadályozni a sokezer éves kulturális örökség tönkretételét, de a saját életüket is kockára teszik, hogy megvédjék az emberiség legnagyobb kincseit.

Hossz:1 óra 59 perc
Bemutató:2014
Műfaj:drámatörténelmi
Korhatár:12
Rendező:George Clooney
Szereplők:George ClooneyMatt DamonBill MurrayJohn GoodmanJean DujardinBob Balaban

Neked ajánljuk

  • thumbnail - Jojo Nyuszi
  • thumbnail - Patton tábornok
  • thumbnail - Alamo - A 13 napos ostrom (2004)
  • thumbnail - Pearl Harbor - Égi háború
  • thumbnail - Egy rejtett élet
  • thumbnail - A számolás joga
  • thumbnail - Tolkien
  • thumbnail - A könyvtolvaj